FótiFuti 2017. élménybeszámoló

A mai napon önkéntesünk, Futó Nagykövetünk, Valter Éva, a FótiFuti 2017. terep félmaratonon megvédte tavalyi női első helyzését, 1 óra 52 perc 14 másodperc hivatalos idővel, 17 percet javítva tavalyi idején, abszolút 9. helyezettként :) Ezzel is szeretnénk népszerűsíteni a sportot, azon belül is a futást. Alább olvashatjátok Éva élménybeszámolóját:
„Nagyon izgultam a mai verseny miatt, mert nagyon szerettem volna megvédeni a tavalyi női első helyezett címemet, de persze sosem tudni, kikből áll össze a mezőny. Ugyan a rajtszám átvételkor tegnap ránéztem, hogy 29-en indulunk majd, ebből csak 8 nő, és ez utóbbiak között is én vagyok a legidősebb, de ettől nem lett tervezhetőbb a dolog ?
Két technikai malőr is történt ma. Először is a pulzusmérőm bekapcsolódott a férjem Polar órájához, és utána már nem volt hajlandó kapcsolódni a saját Polar órámhoz. Ez a start előtti percben derült ki, ott dőlt el, hogy pulzusfigyelés nélkül, érzésre fogok futni. Hm, izgi lesz, gondoltam, miután egy ideje már pulzustartomány figyeléssel futok, de hát nincs mit tenni, ez van! Úgyhogy a férjem minden instrukciója, ami a pulzusfigyelésre vonatkozott (ne fusd el az elejét, vigyázz az emelkedőn, meg a lejtőn is, ne savasodj be stb.) mehetett a kukába. A startvonalon összefutottam Reichmann Gáborral, a tavalyi férfi győztessel, akivel most Sárváron is dumcsiztunk kicsit 20:00 óránál, ahol ő a 24 órásban indult. Ő nyugtatott most a startnál, hogy semmi gond, ne izguljak, csak élvezzem :) Hát, mondtam neki, ez most nem örömfutásnak, hanem ereszd el a hajamat, mindent bele, on the edge futásnak készül, aztán ennyiben maradtunk, és START!
Fél szemem a lányokon volt. Nem szerettem volna, ha bárki beelőz. Terepen nem láthatod, mennyivel vannak előtted. Elveszítheted a reményt, hogy utoléred azt, aki maga mögött hagyott. A start utáni egyenesben egy lány kilőtt elém. Úgyhogy a mumus máris megjelent. 4:40-el startoltam, ami az eddigi tapasztalatok szerint nekem már savasodós sebesség, mégsem lassítottam, mert ki akartam előzni ezt a lányt. Ez sikerült is, ahogy ráfordultunk az emelkedőre a mezőn, ő nem bírta úgy megfutni az emelkedőt. Egy darabig még sasoltam hátra, megkérdeztem a terelőpontokra kihelyezett segítőket, hogy látnak-e mögöttem lányt, de a második ilyen segítő után, aki csak messze látott női versenyzőt, felhagytam a hátrafigyeléssel és a kérdezősködéssel, úgy tűnt, sikerült elég előnyre szert tennem.
Futottam, ahogy csak bírtam, amennyit csak a szívem, tüdőm, izmaim bírtak, és még annál egy kicsit gyorsabban és gyorsabban. Biztos voltam benne, hogy a pulzusom 183 felett van, valahol 186 és 201 közt, de egészen jól bírtam. A sebességeim jobbak voltak, mint az edzőfutáson, tehát az időm is jobb lesz. Benn leszek 2 órán belül, ahogy szerettem volna, ha semmi katasztrófa nem történik. Képes leszek tartani a tempót végig.
Az első kör végén a lányom és a férjem a mező két végén helyezkedett el. A férjem a távolabbi ponton nézte, hogy hány percre vagyok a második női futótól, és megtelefonálta a lányomnak, aki a második kör kezdőpontján várt. A lányom tündéri aranyos volt, ahogy lelkesen szurkolva futott mellettem, fotózott, videózott, és elkiabálta, hogy több mint 3 perc előnyöm van. Én nem éreztem ezt elegendőnek a lassításhoz, úgy hogy a második körbe is mindent beleadtam, annak ellenére, hogy a férjem azt kiabálta utánam, lassítsak, túl gyorsan futok. Utóbb elárulta, hogy nagyon aggódott értem, lévén nem tudtam checkolni a pulzusomat, és 10 km-nél a tervezett időhöz képest már 5 perc előnyöm volt, ami azt jelentette, hogy fél percessel gyorsabbat futok, mint az edzőfutáson, pedig már ott is eléggé kifutottam magam.
A második kör végén, az utolsó 3-4 km-en kezdett el jelezni mindkét vádlim, hogy magnézium hiányom van. Tettem ugyan az izotóniás italomba egy evőkanállal magnézium ampullából, ami eddig mindig elég is volt, de ez a tempó, ezen a terepen most több magnéziumot kívánt volna. Imádkoztam mindenfelé, kértem a testemet, hogy legyen olyan jó, és vigyen be szépen, vizualizáltam hátszelet, elkönnyítettem a súlyomat, sok mindennel kísérleteztem ezen az utolsó pár kilométeren. Tudtam, ha beáll a görcs, ráadásul mindkét lábamba, nem jutok be innen a megálmodott célba. Voltak különösen veszélyes mozdulatok, amikre erősebb görcsroham jel jött, azokat igyekeztem kerülni. És bár éreztem, hogy a szívem és a tüdőm is repítene még gyorsabban, de sajnos a két vádlim, utóbb a combjaim is jeleztek, hogy van egy bizonyos sebesség, amit már nem léphetek át. Reméltem, hogy ez a pici lassulás nem ad esélyt a nőknek mögöttem, hogy utolérjenek és lehagyjanak.
A legvégén, az utolsó kilométeren már nem volt elég a belső mentális munka, ki kellett mondanom hangosan, jó hangosan, már csak ez működött. Amikor feltörni készült az izomgörcs, vagy csak rámorogtam vagy rá is ordítottam a lábaimra: „Vigyél be! Gyerünk, vigyél be!” Nem tudom, hányan hallották, ahogy perelek a lábizmaimmal, és mit gondoltak :) de azok szót fogadtak nekem és engedelmesen bevittek :) Nem hogy 2 órán belül, de 1 óra 52 perc 14 másodperc alatt (az órám szerint 1 óra 51 perc alatt, de sebaj, ez volt a második technikai malőr). 17 percet javítottam a tavalyi időmön! El se tudom hinni! Versenyről-versenyre 5-6 perceket tudtam javítani. Most 3x annyit! Azt hiszem, nem is baj az az első technikai malőr, hogy rossz helyre kapcsolódott a pulzusmérőm :) Szerintem, ha látom, hova szállt el a pulzusom, lassítottam volna, és akkor nem futok ilyen jó időt. És akkor nem is leszek első helyezett. Mert a második helyezett nő, akinek még 3 perc hátránya volt az első körben, a hivatalos eredmények szerint csak fél perccel később érkezett be utánam, ennyit lassított rajtam a vádligörcs közelsége, vagy ő ennyire meg tudta húzni a második kört.
Azért nagyon kíváncsi lennék a pulzusgörbémre ezen a versenyen. Sajnos sosem fogjuk megtudni. Még jól meghíztam a befutót. Szerencsére a befutó után sem estem össze, és nem fetrengtem görcsben. Csak az átöltözésnél húzott be mindkét vádlim. Úgyhogy az öltözősátorban egy pár percig összeszorított fogakkal szorítottam a görcsbe állt izmot, aztán elmasszíroztam, lenyújtottam. Végül csak sikerült rendeződni, hiszen a befutó után 35 perccel már gyerekjógát kellett tartanom. A férjem még átmasszírozta a vádlimat, én meg közben megittam a fehérjeturmixomat és még vagy fél liter vizet, összevissz kb. 1 liter folyadékot töltöttem magamba (hazaérve 51 kg-ot mutatott a mérleg az 1 liter folyadékpótlás után, tehát megint 50 kg-ra szaladtam le a versenyen).
A gyerekjóga is jól sikerült, arról külön írok majd ?
Fantasztikus érzés volt megint a dobogó első helyén állni ? Beteljesült megint egy álom :) A nap hátralevő részében rám-rámtört az öröm, hogy sikerült, megcsináltam! :)
Otthon az egész hátralevő napot ellazáskodtuk a családommal (ilyen ritkán van nálunk, dolgos család vagyunk :): kaptam maszit, ettünk, ittunk, filmet néztünk heverészve egymáshoz bújva a kanapén. Szuper nap volt :)
Köszönöm mindenkinek a szurkolást, a gratulációkat :)"



Kövess minket a Facebook-on!